Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Fehér Imelda - segít, ha nem jön a baba

Fehér Imeldáról egy barátomtól hallottam. Azt mondta róla, hogy képes segíteni azoknak a nőknek ill. pároknak, akiknél a gyermekáldás – orvosilag-tudományosan megmagyarázhatatlan módon – nem valósul meg hosszú időn keresztül. Ezek a párok általában már mindent kipróbáltak, eredménytelenül, végül eljutnak Imeldához, és sok esetben ő lesz az, aki a vágyott gyermek megszületéséhez segíti őket.
Jómagam is 4.5 évet vártam rá, hogy a lányom megérkezzen. Saját élményből megtapasztaltam, hogy milyen sok szomorúságot, csalódottságot élhet meg a nő, és mennyire megterhelheti a párkapcsolatot, amikor hosszú éveken át, hónapról-hónapra, sikertelenül próbálkoznak, mindhiába várakoznak, miközben orvosilag nem találnak semmit, ami indokolná a sikertelenséget. Pedig én még viszonylag szerencsés voltam, mert olyan emberek között mozogtam, akik kicsit a fizikai világon túl is „láttak”, és kaptam olyan üzeneteket, mint pl. „Látom, hogy van itt egy kis lélek, de zűrösebb körülményekre vár…” vagy „Látlak téged a jövőben egy gyermekkel, de nem látom a férjed…” Hittem is, nem is ezeket az üzeneteket. Eltettem őket kételkedve fülem mögé a kis polcra. Csak mikor valóra váltak a „jóslatok”, akkor jutottak eszembe ezek az üzenetek. Akkor viszont ezek az üzenetek is hozzájárultak utólag ahhoz, hogy a mai modern világ átlagemberéhez képest kicsit nagyobb lett a nyitottságom, hogy talán nem csak az a 3D-s valóság létezik, amit az 5 érzékszervünkkel képesek vagyunk megtapasztalni, hanem a valóság ennél egy kicsit tágasabb.
Bizonyára ez az élményem is hozzájárult, hogy mélyen motivált vagyok a hasonló nehézségeket átélő nők és párok segítésében.
A Kismama jóga oktatóképzőn az első elméleti témánk a Tudatos családtervezés. Azt beszéljük át ebben a témakörben, hogy ha azzal keresnek meg minket nők vagy párok, hogy babát szeretnének, de az jó ideje már nem jön össze – milyen anamnézist érdemes felvenni, és merre ajánlott orientálni őket. Az orvosi-biológiai-fizikai-tudományos vizsgálatok és kezelések mellett legalább olyan súlyozással nézzük meg az emberi-lelki-pszichológiai-párkapcsolati-kommunikációs szempontokat, valamint a természetes fogantatást támogató módszereket. Szoktunk már beszélgetni a spirituális és karmikus szempontokról is, ahogy az emberek egyre nyitottabbak a tágabb értelmezésekre.
És ezen a ponton tudok kapcsolódni Imeldához.
Amikor meghallottam, hogy mivel foglalkozik, azonnal arra gondoltam, milyen sok reményvesztett pár találhatna nála megoldást. Szeretném ezzel a cikkel és szakember ajánlóval támogatni, hogy eltaláljanak hozzá azok a párok, akiknek ő segíteni tud a várva-várt baba megérkezésében.
Imelda eredeti foglalkozása szerint gyógytornász. Jászberényben született. 2018-ban végzett Theta Healing tanfolyamot, és ahogy elkezdett dolgozni a módszerrel, észrevette, hogy elsősorban nőket tud sikeresen gyógyítani, mégpedig első sorban olyan nőket, akik gyermeket szeretnének, de a gyermekáldás valami megmagyarázhatatlan okból nem valósul meg.
Kérdeztem Imeldát, hogy más Theta Healing gyógyítók is tapasztalnak-e ilyen specializálódást. Azt felelte, hogy igen, több esetben látott ilyen, más-más területek felé való specializálódást. Azt is elmesélte, hogy mikor ezt a specializálódást felismerte, elkezdett utána járni, hogy mi lehet ennek az oka. Kutakodásai során arra jutott, hogy valószínűleg előző életeiben kapcsolatba került a bábai hivatással. Mivel a régebbi korokban a bábák nem csak gyermekeket segítettek világra, de olykor életeket kellett elvenniük. Imelda szerint ő ebben az életében karmikus helyrehozatal céljából azoknak a nőknek és babáiknak tud segíteni, akiket előző életükben nem sikerült megfelelően támogatnia.
Imelda elmesélte azt is, hogy ő sem nem látó, sem nem médium. Ne úgy képzeljem el, hogy ő látja és hallja a babákat, amint beszélnek hozzá. Ő a Theta Healing gyógyítás során, mint egy energia-információs csomagot érzékeli a leendő anyukához kapcsolódó lelket, és intuitíven érzi, hogy milyen lépésekre-gyógyulásra-rendeződésre-tennivalókra van szüksége a leendő anyukának – elsősorban az anyukának, esetleg a párnak – ahhoz, hogy a gyermek megérkezzen hozzájuk. Nem csak babát tervező nőknél jönnek elő ezek a képességei, előfordult már, hogy olyanoknál is érzékelte a várakozó lelket, akik még nem is gondoltak a gyermekvállalásra.
Megkérdeztem Imeldát, hogy a 2018-as Theta Healing-es gyógyítások előtt volt-e bármilyen élménye, ami arra utalt volna, hogy neki van egy ilyen különleges kapcsolódása a még le nem született babákhoz. Azt felelte, hogy igen, mindkét gyermeke felvette vele a kapcsolatot jóval a fogantatásuk előtt. Az elsőszülött kisfia 2 évvel a születése előtt jelent meg számára meditációban. A második kisfia pedig 1 évvel a születése előtt jelentkezett be.
Megkérdeztem Imeldát, hogy mondjon néhány példát, hogy miket kellett tennie a leendő anyukáknak, hogy a babák megérkezzenek hozzájuk. Azt felelte, hogy általánosságban azt a tendenciát figyelte meg, hogy ezek a lelkek már nem szeretnék a transzgenerációs terheket cipelni, nem szeretnének szenvedésteli életbe születni. Szeretnének nagyobb tudatossággal és önismerettel rendelkező szülőkhöz leszületni, hogy jobban tudjanak saját önmegvalósításukra és kiteljesedésükre fókuszálni az életük során. Elmondta, hogy van, hogy pusztán néhány Theta Healing kezelés hatására úgy emelkedik a leendő anyuka rezgése, hogy az már elegendő a baba megfoganásához. Máskor több időre van szükség.
Imelda úgy érzékeli, hogy amikor egy leendő édesanyában megfogan a gyermek iránti vágy, az valójában még egy önös vágy és egy ösztönkésztetés. De azután megindul egy együttműködési folyamat a leendő anyuka és a leszületendő lélek között. És ha az anyuka elég jól ismeri önmagát és odafigyel a megérzéseire, a szükséges tennivalókat maga is megérezheti. Ha ez nem sikerül, akkor egy jó gyógyító vagy terapeuta, mint pl. Imelda, segíthet. Volt olyan anyukája például, akinek a második baba nem akart összejönni. Évekig hiába próbálkoztak a párjával. Időközben az anyukának mindenféle egészségügyi problémája is lett: pajzsmirigy és cukorbetegség, ciszták. Az első kezelés alkalmával egy általános rendrakás történt. A második kezelésnél az bukkant fel, hogy az anyukának volt egy lezáratlan korábbi párkapcsolata. Miután ezt sikerült lezárni, elengedni, a baba azonnal megérkezett energetikailag, fizikai síkon kb. 3-4 hónap múlva lett várandós az anyuka.
Beszélgettünk Imeldával arról, hogy mind a modern pszichológiában és filozófiában, mind a spirituális-ezoterikus körökben egyetértenek abban, hogy jelenlegi emberi civilizációnk láthatóan saját maga alatt vágta a fát mindezidáig, elpusztította a bolygót és saját jövőjét. Túlélésünk feltétele egy jelentős minőségi ugrás az emberiség tudatállapotában. Ezt számos keleti és nyugati, spirituális és tudományos kiemelkedő gondolkodó és tanító megfogalmazta már az elmúlt pár száz évben. Sokan meglátták már azt is, hogy ehhez a minőségi ugráshoz arra van szükség, hogy mind több ember legyen egyre tudatosabb egyéni szinten. A generációról-generációra egyre tudatosabb és felszabadultabb szülők – még náluk is tudatosabb és szabadabb gyermekeket képesek nevelni. Az emberiség bölcsője a család. A tudatosabb emberiség megvalósulásához tudatosabb szülőkre van szükség. Bennem is ez kristályosodik ki egyre jobban a pályám során. Ezzel a céllal indult útjára ez az alapítvány. Az utam abba a csapatba vezet, ahol hozzá tudom segíteni a leendő szülőket a nagyobb tudatossághoz. Valószínűsítem, hogy az Integrál Akadémiás tanulmányaim is ehhez adnak tudást és eszközöket.
És Imelda, Fehér Imelda is ebben látja a hivatását. Ő is úgy érzi, ha támogatjuk a szülőket, különösképp pedig a leendő anyukákat – hiszen gyermek számára az első 3 évben az anya személye a legfontosabb -, akkor ezzel hozzájárulhatunk egy tudatosabb, magasabb szinten rezgő emberiség megszületéséhez. Én azért még szeretném hozzátenni, hogy az apák fontossága is kiemelkedő, tehát a leendő apukáknak is nagyon fontos az önismeret és a tudatosság fejlesztése a gyermekvállalás előtt. Harmadsorban pedig szeretném megemlíteni a gyermeket tervező leendő szülők párkapcsolatának tudatosságát és minőségét, mind az egészséges szexualitás, mind a kölcsönös szeretet és tisztelet, a támogatás és elfogadás, a kommunikáció, a jelenlét és az intimitás vonatkozásában. Hiszen nem csak az apa és az anya személyisége külön-külön építi és tanítja a gyermeket, hanem a szülők kapcsolati mintája is tovább adódik a következő generációnak.
Végezetül – Imelda engedélyével - egy kis név és asztrológiai elemzéssel támasztanám alá, hogy miért is ajánlom Fehér Imeldát nektek. A Fehér vezetéknevet nem kell sokat ecsetelnem: ismerjük a fehér mágia, a fehér boszorkány, a fehér út/ösvény kifejezéseket. Jómagam rácsodálkoztam, hogy milyen szép a keresztnév választás, mellyel Imeldát a szülei megajándékozták. Az Imelda név germán eredetű, jelentése: mindent meghódító harcos, szövetséges. Ezzel gyönyörűen összecseng a horoszkópja: Kos Holdja pont a harcos anya, a harcos nő archetípusának felel meg. Ez a Kos Hold a hivatás és egzisztencia házának, a X. háznak az ura, mely a Rák jegyében áll. A Rák jegye alá tartoznak az anyaság, a gyermek, a várandósság, a szülés, az anyaméh, a bábaság, az otthon, a család, tehát Imelda hivatása ezeken a területeken tud megvalósulni. Ez a Hold beáll a VII. házba, ami a másik, a világ, a nyilvánosság, a hírnév, tehát ez a hivatás, mellyel Imelda az anyákat, babákat, családokat tudja segíteni, hírnevet hozhat a számára, ismertté teheti a világban, és bátran-merészen tud megalkotni valami újat a világ számára, és úttörőként járni benne az élen. Imeldának a karmikus életfeladata is a Rák jegyében áll, ami utal arra, hogy nem csak ez életbeli hivatása, de karmikus életfeladata is az anyák, babák, családok segítése, az élet támogatása. Emellett asztrológiailag Imelda egy olyan személyiség, akinek az igazság és a helyes döntések nagyon fontosak. Nagyon jó pszichológiai és terápiás adottságokkal rendelkezik. Finom antennákkal és intuícióval érzékel akár kora gyerekkori vagy előző életbeli traumákat, kapcsolódásokat.
Szeretettel ajánlom Őt minden babára hiába váró párnak. Imelda szelíd gyógyító tevékenysége sok testi-lelki fájdalomtól tudja megóvni a nőket, miközben egy magasabb tudatosságra emeli őket, így hozva el a várva-várt gyermeket számukra.
Egyenlőre Facebook-on, Messenger-en tudtok vele kapcsolatba lépni, vagy rajtam keresztül.



Kövess minket a Facebook-on!